Boston az elmúlt egy hét alatt többet utazott, mint az elmúlt egy hónapban. Jártunk Dunakeszin, amit eszméletlenül élvezett – hatalmas kert -, aztán hazautaztam vele Anyumékhoz Vizslás- Újlakra (Nógrád megye), sőt, aztán még 4-6-osozott is. Ez történt velünk az elmúlt egy hét alatt:
Boston mint kiderült, tök jól bírja az utazást – ha autóról van szó. Lefekszik, figyelget, de egy idő után ha látja, hogy én nyugodt vagyok, és pl. olvasok, akkor leteszi a fejét, és elfogadja, hogy mi van. Gazdi ott van, gond nem lehet. A ki- és beszállásnál újabban problémák vannak, tegnap, amikor hazamentünk, meg reggel, amikor vissza egyszerűen nem akart ugrani, úgy kellett berakni a kocsiba, mert sietnünk kellett.
Anya a nagy kedvence volt. Mindenhova kísérte, imádta a konyhát, és egyszerűen mindenkitől próbált kunyerálni – amit velem nem csinál meg. Anya persze megszánta, és kapott parizelt, mert nyilván egy doboz Pick parizelnek (4-5 vékony szelet) Boston gyomrában kell landolnia – 😀 -. Boston ugrált, körbe-körbe szaladgált, tök jól érezte magát. Aztán később már az sem érdekelte, ha én elmentem a szobámba dolgozni. Anya lett az új gazdi otthon. 😀 Este persze a földön aludt az ágyam mellett, de mondanom sem kell, Anyával hamar egymásra találtak. Meg is beszéltük, hogyha bármikor úgy alakul az életem, hogy nem bírom mindenhova magammal vinni, akkor megy haza – ahol már egy örökbefogadott kutyus van. Örültem amúgy, hogy találkoztak, mert így ha bármi van, el kell utaznom külföldre, stb., és itt senki sem tud vigyázni rá, akkor még mindig vihetem haza. Ez azért megnyugtat.
Bár ahova lehet az biztos, hogy kocsival fogok utazni – dedikálások, stb. -, és így tudom magammal vinni. Egyébként otthon semmi gond nem volt, amikor Lustival találkozott, picit összemorogtak az elején, tuti a féltékenység miatt, de utána már együtt játszottak.
Aztán reggel jött a nagy mutatvány, a Menza mögé érkeztünk meg, és onnan kellett hazanavigálnom Bostont – gondoltam a 43 fokos reggeli hőségben idegileg össze fogok roppanni, tekintve, hogy Boston retteg a zajtól és a forgalomtól, és bizony csak a körút mellett tudunk hazagyalogolni, ami egyébként maximum fél óra lett volna.
Ám hirtelen felbátorodva a Jászain felszálltam vele a 4-6-osra. Picit remegett, de kérdés nélkül jött velem, nem húzta a pórázt, nem nyüszített vagy hisztizett. Szerintem örült, hogy végre valahol nincs meleg. Nem mondom, hogy imádta, meg máskor is viszem magammal, de azért megnyugtat a jövőre való tekintettel az, hogyha kell, akkor tudom magammal vinni – ősszel meg azért amikor nincs ilyen nagy meleg, ő is jobban bírja.
Aztán persze megtanult pózolni is, bár gyűlöli ha fotózzák. Mindig elkapja a fejét. 😀 Viszont ma már a fekhelyén pózolt (IMÁDJA! :)). Hát nem édes?
A múlt héten már elkezdtem a tápon kívül mást is adni neki – eddig plusz jutifali meg virsli volt, meg néha sajt. Most már gyakrabban kapja mindkettőt, néha zsömlét is eszik, vagy kenyeret, mint kiderült azt is szereti. A sétáknál már nyugodtan elengedem, más kutyákkal boldogan játszik, ritkán van összetűzése. Azt hiszem kezdünk egyre boldogabbak lenni együtt – én meg Boston.
Boston UTAZIK! :)
2013 július 29. | Szerző: Oravecz Nóra
Boston az elmúlt egy hét alatt többet utazott, mint az elmúlt egy hónapban. Jártunk Dunakeszin, amit eszméletlenül élvezett – hatalmas kert -, aztán hazautaztam vele Anyumékhoz Vizslás- Újlakra (Nógrád megye), sőt, aztán még 4-6-osozott is. Ez történt velünk az elmúlt egy hét alatt:
Boston mint kiderült, tök jól bírja az utazást – ha autóról van szó. Lefekszik, figyelget, de egy idő után ha látja, hogy én nyugodt vagyok, és pl. olvasok, akkor leteszi a fejét, és elfogadja, hogy mi van. Gazdi ott van, gond nem lehet. A ki- és beszállásnál újabban problémák vannak, tegnap, amikor hazamentünk, meg reggel, amikor vissza egyszerűen nem akart ugrani, úgy kellett berakni a kocsiba, mert sietnünk kellett.
Anya a nagy kedvence volt. Mindenhova kísérte, imádta a konyhát, és egyszerűen mindenkitől próbált kunyerálni – amit velem nem csinál meg. Anya persze megszánta, és kapott parizelt, mert nyilván egy doboz Pick parizelnek (4-5 vékony szelet) Boston gyomrában kell landolnia – 😀 -. Boston ugrált, körbe-körbe szaladgált, tök jól érezte magát. Aztán később már az sem érdekelte, ha én elmentem a szobámba dolgozni. Anya lett az új gazdi otthon. 😀 Este persze a földön aludt az ágyam mellett, de mondanom sem kell, Anyával hamar egymásra találtak. Meg is beszéltük, hogyha bármikor úgy alakul az életem, hogy nem bírom mindenhova magammal vinni, akkor megy haza – ahol már egy örökbefogadott kutyus van. Örültem amúgy, hogy találkoztak, mert így ha bármi van, el kell utaznom külföldre, stb., és itt senki sem tud vigyázni rá, akkor még mindig vihetem haza. Ez azért megnyugtat.
Bár ahova lehet az biztos, hogy kocsival fogok utazni – dedikálások, stb. -, és így tudom magammal vinni. Egyébként otthon semmi gond nem volt, amikor Lustival találkozott, picit összemorogtak az elején, tuti a féltékenység miatt, de utána már együtt játszottak.
Aztán reggel jött a nagy mutatvány, a Menza mögé érkeztünk meg, és onnan kellett hazanavigálnom Bostont – gondoltam a 43 fokos reggeli hőségben idegileg össze fogok roppanni, tekintve, hogy Boston retteg a zajtól és a forgalomtól, és bizony csak a körút mellett tudunk hazagyalogolni, ami egyébként maximum fél óra lett volna.
Ám hirtelen felbátorodva a Jászain felszálltam vele a 4-6-osra. Picit remegett, de kérdés nélkül jött velem, nem húzta a pórázt, nem nyüszített vagy hisztizett. Szerintem örült, hogy végre valahol nincs meleg. Nem mondom, hogy imádta, meg máskor is viszem magammal, de azért megnyugtat a jövőre való tekintettel az, hogyha kell, akkor tudom magammal vinni – ősszel meg azért amikor nincs ilyen nagy meleg, ő is jobban bírja.
Aztán persze megtanult pózolni is, bár gyűlöli ha fotózzák. Mindig elkapja a fejét. 😀 Viszont ma már a fekhelyén pózolt (IMÁDJA! :)). Hát nem édes?
A múlt héten már elkezdtem a tápon kívül mást is adni neki – eddig plusz jutifali meg virsli volt, meg néha sajt. Most már gyakrabban kapja mindkettőt, néha zsömlét is eszik, vagy kenyeret, mint kiderült azt is szereti. A sétáknál már nyugodtan elengedem, más kutyákkal boldogan játszik, ritkán van összetűzése. Azt hiszem kezdünk egyre boldogabbak lenni együtt – én meg Boston.
Köszönjük a bátorító jutifalatokat a Petissimo webáruháznak! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X