Várlak Boston!
2013 június 24. | Szerző: Oravecz Nóra
Nagyon várom Bostont. Komolyan, egyszerűen most is itt ülök, és én lennék a legboldogabb, ha itt csóválná már a farkát mellettem. Nagyon szükségem van rá, borzasztóan nagyon – gondolom ugyanannyira, mint neki rám.
Annyi szeretetet fog kapni, amennyi csak kifér belőlem, annyi törődést, annyi odafigyelést, amire mindig is vágyott. Talán még annál is többet. Van egy mondás, miszerint a lelked egy része mélyen alszik addig, amíg nem tapasztalod meg azt, hogy milyen, ha egy állatot szeretsz.
Már beszereztem neki egy rakás dolgot, biztosan nagyon fog örülni nekik. Hamarosan egyesével bemutatom őket, hogy mi miért is jó, mire miért van szükség, mik azok a dolgok, amikre oda kell figyelni, milyen könyvek segíthetnek, vagy épp melyik kutyasulit érdemes kipróbálni.
Kifaggatom a szakembereket, és lefordítom a saját nyelvemre. Ennél fontosabb nincs. Nem megrémülni, hogy újdonság, hanem érdeklődve belevetni magad, hogy igen, menni fog, miért ne menne. Minden évben elhatároztam, hogy szeretnék egy kutyát, és úgy gondolom, hogy most értem meg rá. Megkérdeztem a főbérlőt, azt mondta, hogy jöhet a kutya, én meg örültem, mert rajta állt vagy bukott minden. Megkezdődött a keresgélés, és végül megtaláltuk egymást Bostonnal. Nem volt kérdés, hogy ő az. Megláttam, és rögtön a szívembe lopta magát. Amikor az ideiglenes gazd, Ivett azt mondta, hogy mindenki azt mondta rá, hogy csúnya, akkor már rég tudtam, hogy ő az enyém. Szerintem egy igazi szépség.
Boston a Petissimo webáruház jóvolából mindent megkapott, amire csak szüksége lehet.
Ráadásul minden hónapban újabb meglepetéseket kap, hogy a legcsodálatosabb életet teremthessem meg neki végre. Azt, amire született. Tudom, nem a sok játéktól lesz igazán boldog, hanem attól, hogy szeretem és vagyok neki. De fontos. Számomra nagyon fontos, hogy jól érezze magát. Hogy tudja, hogy innentől nem kell semmiből sem hiányt szenvednie, mert itt vagyok. Itt vagyunk.
SzeretünkPetissimo! 🙂
Boston UTAZIK! :)
2013 július 29. | Szerző: Oravecz Nóra
Boston az elmúlt egy hét alatt többet utazott, mint az elmúlt egy hónapban. Jártunk Dunakeszin, amit eszméletlenül élvezett – hatalmas kert -, aztán hazautaztam vele Anyumékhoz Vizslás- Újlakra (Nógrád megye), sőt, aztán még 4-6-osozott is. Ez történt velünk az elmúlt egy hét alatt:
Boston mint kiderült, tök jól bírja az utazást – ha autóról van szó. Lefekszik, figyelget, de egy idő után ha látja, hogy én nyugodt vagyok, és pl. olvasok, akkor leteszi a fejét, és elfogadja, hogy mi van. Gazdi ott van, gond nem lehet. A ki- és beszállásnál újabban problémák vannak, tegnap, amikor hazamentünk, meg reggel, amikor vissza egyszerűen nem akart ugrani, úgy kellett berakni a kocsiba, mert sietnünk kellett.
Anya a nagy kedvence volt. Mindenhova kísérte, imádta a konyhát, és egyszerűen mindenkitől próbált kunyerálni – amit velem nem csinál meg. Anya persze megszánta, és kapott parizelt, mert nyilván egy doboz Pick parizelnek (4-5 vékony szelet) Boston gyomrában kell landolnia – 😀 -. Boston ugrált, körbe-körbe szaladgált, tök jól érezte magát. Aztán később már az sem érdekelte, ha én elmentem a szobámba dolgozni. Anya lett az új gazdi otthon. 😀 Este persze a földön aludt az ágyam mellett, de mondanom sem kell, Anyával hamar egymásra találtak. Meg is beszéltük, hogyha bármikor úgy alakul az életem, hogy nem bírom mindenhova magammal vinni, akkor megy haza – ahol már egy örökbefogadott kutyus van. Örültem amúgy, hogy találkoztak, mert így ha bármi van, el kell utaznom külföldre, stb., és itt senki sem tud vigyázni rá, akkor még mindig vihetem haza. Ez azért megnyugtat.
Bár ahova lehet az biztos, hogy kocsival fogok utazni – dedikálások, stb. -, és így tudom magammal vinni. Egyébként otthon semmi gond nem volt, amikor Lustival találkozott, picit összemorogtak az elején, tuti a féltékenység miatt, de utána már együtt játszottak.
Aztán reggel jött a nagy mutatvány, a Menza mögé érkeztünk meg, és onnan kellett hazanavigálnom Bostont – gondoltam a 43 fokos reggeli hőségben idegileg össze fogok roppanni, tekintve, hogy Boston retteg a zajtól és a forgalomtól, és bizony csak a körút mellett tudunk hazagyalogolni, ami egyébként maximum fél óra lett volna.
Ám hirtelen felbátorodva a Jászain felszálltam vele a 4-6-osra. Picit remegett, de kérdés nélkül jött velem, nem húzta a pórázt, nem nyüszített vagy hisztizett. Szerintem örült, hogy végre valahol nincs meleg. Nem mondom, hogy imádta, meg máskor is viszem magammal, de azért megnyugtat a jövőre való tekintettel az, hogyha kell, akkor tudom magammal vinni – ősszel meg azért amikor nincs ilyen nagy meleg, ő is jobban bírja.
Aztán persze megtanult pózolni is, bár gyűlöli ha fotózzák. Mindig elkapja a fejét. 😀 Viszont ma már a fekhelyén pózolt (IMÁDJA! :)). Hát nem édes?
A múlt héten már elkezdtem a tápon kívül mást is adni neki – eddig plusz jutifali meg virsli volt, meg néha sajt. Most már gyakrabban kapja mindkettőt, néha zsömlét is eszik, vagy kenyeret, mint kiderült azt is szereti. A sétáknál már nyugodtan elengedem, más kutyákkal boldogan játszik, ritkán van összetűzése. Azt hiszem kezdünk egyre boldogabbak lenni együtt – én meg Boston.
Köszönjük a bátorító jutifalatokat a Petissimo webáruháznak! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X