Boston, a nagy utazó

2013 augusztus 24. | Szerző: Oravecz Nóra |

Boston nyugszik. Már nem fél annyira mindentől, amikor a felettem levő parkba megyünk – csak egy lépcsőn kell felmenni a kapumtól és már ott is vagyunk -, póráz nélkül viszem, hiszen megmagyarázhatatlan oknál fogva járda- mániás, ami azt jelenti, hogy nincs az a pénz, amiért ő az úttesten sétálna, és rendszerint rángat a járda felé, ha épp nem ott mennék. Hihetetlen. Szóval már póráz nélkül megyünk fel a parkba. 2 perc alatt kiérünk. Általában követ, mögöttem megy, de volt már, hogy megelőzött, de olyankor mindig megvárt 4-5 lépcső távolságból, aztán azzal szórakoztam, hogy mondtam neki, hogy várj meg, és megvárt. Nem meglepő, hogy a szabadság miatt már nem frusztrált, így ha másik kutya jön, azzal is maximum játszik, és nem támadja. Lassan egy hete már nem érzi magát egy vadállatnak, akinek mindenkire rá kell mordulnia – még a nála nagyobbra is. Nyugszik, mondom.

Aztán van itt valami, amire ember nem képes, csak a kutya. Ő aztán ugyanúgy vár engem 7 óra távollét után, mint fél óra után. Eszméletlen jó érzés úgy hazamenni, hogy valaki vár és örül nekem. Imádom! Egyébként nagyon nyugodt, nem tesz kárt semmiben, pár napja rágta szét az egyik párna sarkát, de valószínű, hogy abban is én voltam a ludas, mert akkor már két hete nem labdáztam vele, csak a lakásban – az alsó szomszédok imádhatnak, hehe.

A héten elkezdtem új tápot adni neki, azt, amit a Petissimo-tól kaptam, azzal sem volt semmi probléma. Imádja. Van hozzá egy tárolódoboz, végre már nincs mindennek kutyakaja szaga a spajzban – vagy hogy hívják.

A múltkor le is fotóztam, amikor evett, konkrétan akkora lendülettel vetette bele magát – pedig aznap már tényleg kapott kaját bőven.. -, hogy mindenhol volt a tápból.

Az viszont biztos, hogyha valamit a földön hagyok, akkor ő törvényszerűen azt hiszi, hogy az az övé bizony, és magához viszi. Nem csinál vele semmit, csak összegyűjti. A héten is többször aludtunk úgy, hogy én az ágy szélén, egyik kezem lelóg, ő tudja, hogy akkor be kell feküdnie a helyére, simogatom, elalszik, én is belealszok a simibe, aztán arra ébredek fel, hogy rángatózik. Újabban már ölelgetem meg puszilgatom, hát ezt se gondoltam volna. Nagyon megszerettem! 🙂

A héten ellátogattunk Siófokra, az utat türelmesen bírta. A lábamnál ült, figyelt. Ennyi. Semmi hiszti. Magától beugrott, és kiszállt. Büszkeség.

Siófokon is jól viselkedett, leült a lábamhoz, így tudtunk kajálni. Azóta már egyszer kivittük a Buda Terrace-ra is valamelyik este, ott is nyugodtan elvolt. Hangját hallani nem lehet, ül, sétálgat, nézelődik, de semmi extra. Ha nem figyelünk rá, pl. látja, hogy beszélgetünk, akkor figyel, lenyugszik, leül, majd hanyatt vágja magát a földön. Ma már a Starbucksban is járt, ami rávilágított arra, hogy innentől mindig tudom vinni magammal, mert valóban nyugisan elvan, ül, figyel, fekszik, ha látja, hogy nem érek rá, nem jön oda simit kunyerálni.

Hamarosan újra visszatérünk, most ismét utazni fog Boston, holnap megyünk haza vidékre, jövő hétvégén pedig egészen Mezőkövesden gyűri az anyósülés előtti helyet. 🙂 Bízzunk benne, hogy élvezni fogja a mezőkövesdi hosszú hétvégét! 🙂 Boston hotelbe megy! Coming soon..

Köszönjük a Petissimo-nak, hogy könnyebbé,
szebbé és színesebbé teszi az életünket! 🙂