szeretet-terápia
2013 augusztus 10. | Szerző: Oravecz Nóra
Először is millió bocsánat, hogy csak most jövök bejegyzéssel, de az Összekötve megjelenése miatt kissé felgyorsult minden, így ezzel a poszttal is megcsúsztam egy picit. Mindenesetre szuper dolgok történtek és történnek velünk, nálunk.. 🙂
A szeretet megöli a félelmet, elűzi, ellehetetleníti, esélyt sem ad neki, hogy éljen. Az igazi szeretet csodákra képes, olyanokra, amilyenekre semmi más. Megnyit, feltölt, bátorságot ad, de leginkább erőt. Erőt ahhoz, hogy szembenézz bármivel, és ahhoz, hogy merj szeretni. Hiszen abban a pillanatban, amikor kapsz, vissza akarod adni. Neki, bárkinek, valakinek, bárhogy, teljesen mindegy, de adni akarsz. Pont ezért szép a szeretet: elindít valamit, ami aztán nem áll meg. Képtelenség lenne megállnia. Terjedni kezd, és bizony gyilkol: bizalmatlanságot, kételyt, félelmet, fájdalmakat. Hegeket gyógyít be, mert egyetlen mosoly, egy ölelés, egy őszinte tekintet erre képes. Elfeledtetni mindent, ami történt. Mindent, ami fájt.
Mint tudjátok Boston félős kutya volt eddig. Most már inkább hívom hősnek, hiszen egy-két rettegős viselkedés után már belemegy a tapasztalásba, mert megbízik bennem. Ha viszem a városba, jön, mert látja, hogy ott vagyok. Nem hisztizik sokáig, csinálja. Pár napja az egyik barátnőm mondta, hogy “Tudod Nóci mi a megoldás a félelemre? A szeretet.”. És bizony igaza volt. Akkor aztán elkezdtem odafigyelni még inkább arra, hogy hogyan is bánok Bostonnal.
Amikor bezárom a bejárati ajtót, el akar rohanni. Eddig legalábbis ezt csinálta. Most odahívom magamhoz, simogatom, és úgy csukom be az ajtót. Nem fél. Nem rohan. Farokcsóva és sáta le. Működik!
A múlt héten jártam Boston “keresztszüleinél”, a Petissimo-nál, akiktől ismét egy kisebb tesztelnivaló szeretetcsomagot kaptunk. El is kezdtük tesztelni Bostonnal, ami rámutatott arra, hogy pl. enyhe csirke allergiája lehet, hiszen a csirkét kihányta. Rossz emlékek miatt, de rettegek, ha valaki rosszul van mellettem, így gondolhatjátok, hogy mit éltem át, amikor végignéztem, hogy Boston gyomra fél napon át rángatózik az új falat elfogyasztása után, majd a sétánál szépen búcsút is vett tőle. Mindenesetre semmi baj sem történt, utána már boldogan futkosott az új labdája után.
Apropó labda. Egy extra hangosan csipogós fajtát már ki is sajátított magának, el sem lehet tőle venni. Az egészben a szuper az, hogy órákra képes lefoglalni magát vele – ez persze amikor otthon vagyok nem feltétlenül a legjobb dolog, mert 15 perc hangos csipogás után már elég idegesítő tud lenni a labda hangja, amit ő egyszerűen képtelen megúnni. Az egyik ismerősöm mondta, hogy tuti ő is gyűlöli a hangot, és meg akarja semmisíteni, azért püföli olyan agresszívan. 😀 Nem tudom, mindenesetre most is épp azt rágja.
A következő hétre már kihívom a kutyakozmetikust, mert egyre többet kezd kaparózni, és talán már vagyunk olyan kapcsolatban, hogy elviselje. Ebben a melegben egyébként nem sétáltunk túl sokat, de nem is igényelte, mindig magától fordult vissza. A parkokban már elengedem, ha elindulok, rögtön szalad utánam. Ragaszkodik. A kutyaszalámit imádja, abból minden másnap szokott kapni egy kisebb adagot, a gyomra is bírja, nincs tőle baja – nem csirke.
Nem is tudom, hogy még mi történt velünk. Közös életünkben az egyetlen biztos pont az az, hogy reggel 8 körül kimegyünk sétálni, a többi az mindig változó. Van, hogy délben, van, hogy háromkor sétálunk utána. Este pedig ahogy hazaérek. Szerencsére nincs hiszti, nem szed szét semmit, és alkalmazkodik. Ha sokáig hagyom magára, utána van olyan amikor sétálunk, hogy a legkisebb füvet meglátva is elkezd pisilni vagy kakilni, de ezért nem fogok ordibálni, mert lehet, hogy 7 órát volt otthon, meleg volt, sokat ivott, – mégsem otthon csinálta.
Kapott új pórázt is, ugyanis az előző elég vékony volt, ez sokkal puhább, kényelmesebb, és szuperül illik Bostonhoz! 🙂 Egyébként Boston nemrég ismét a Deákon járt, kipróbáltuk az új pórázát. Az első ilyen útján még kapkodta a fejét, és rettegett – most már nyugodtan sétált át a hídon, az Ötkert előtt, egészen a 16-os busz megállójáig, ahol az egyik ismerősömet vártuk meg. A Fröccsterasznál még a Class FM-es Szani Rolanddal is találkoztunk, ott is tök szuperül viselkedett Boston, félelemnek nyomát nem lehetett látni, pedig ott aztán sok ember van. Egyébként az egyik Olvasóm fel is ismert minket, és odajött gratulálni az írásaimhoz, na meg persze Bostonhoz. 🙂 Tök szuper érzés volt! 🙂
Trixie Farkincás állatfigura – 916 Ft
Boston, a nagy utazó
2013 augusztus 24. | Szerző: Oravecz Nóra
Boston nyugszik. Már nem fél annyira mindentől, amikor a felettem levő parkba megyünk – csak egy lépcsőn kell felmenni a kapumtól és már ott is vagyunk -, póráz nélkül viszem, hiszen megmagyarázhatatlan oknál fogva járda- mániás, ami azt jelenti, hogy nincs az a pénz, amiért ő az úttesten sétálna, és rendszerint rángat a járda felé, ha épp nem ott mennék. Hihetetlen. Szóval már póráz nélkül megyünk fel a parkba. 2 perc alatt kiérünk. Általában követ, mögöttem megy, de volt már, hogy megelőzött, de olyankor mindig megvárt 4-5 lépcső távolságból, aztán azzal szórakoztam, hogy mondtam neki, hogy várj meg, és megvárt. Nem meglepő, hogy a szabadság miatt már nem frusztrált, így ha másik kutya jön, azzal is maximum játszik, és nem támadja. Lassan egy hete már nem érzi magát egy vadállatnak, akinek mindenkire rá kell mordulnia – még a nála nagyobbra is. Nyugszik, mondom.
Aztán van itt valami, amire ember nem képes, csak a kutya. Ő aztán ugyanúgy vár engem 7 óra távollét után, mint fél óra után. Eszméletlen jó érzés úgy hazamenni, hogy valaki vár és örül nekem. Imádom! Egyébként nagyon nyugodt, nem tesz kárt semmiben, pár napja rágta szét az egyik párna sarkát, de valószínű, hogy abban is én voltam a ludas, mert akkor már két hete nem labdáztam vele, csak a lakásban – az alsó szomszédok imádhatnak, hehe.
A héten elkezdtem új tápot adni neki, azt, amit a Petissimo-tól kaptam, azzal sem volt semmi probléma. Imádja. Van hozzá egy tárolódoboz, végre már nincs mindennek kutyakaja szaga a spajzban – vagy hogy hívják.
A múltkor le is fotóztam, amikor evett, konkrétan akkora lendülettel vetette bele magát – pedig aznap már tényleg kapott kaját bőven.. -, hogy mindenhol volt a tápból.
Az viszont biztos, hogyha valamit a földön hagyok, akkor ő törvényszerűen azt hiszi, hogy az az övé bizony, és magához viszi. Nem csinál vele semmit, csak összegyűjti. A héten is többször aludtunk úgy, hogy én az ágy szélén, egyik kezem lelóg, ő tudja, hogy akkor be kell feküdnie a helyére, simogatom, elalszik, én is belealszok a simibe, aztán arra ébredek fel, hogy rángatózik. Újabban már ölelgetem meg puszilgatom, hát ezt se gondoltam volna. Nagyon megszerettem! 🙂
A héten ellátogattunk Siófokra, az utat türelmesen bírta. A lábamnál ült, figyelt. Ennyi. Semmi hiszti. Magától beugrott, és kiszállt. Büszkeség.
Siófokon is jól viselkedett, leült a lábamhoz, így tudtunk kajálni. Azóta már egyszer kivittük a Buda Terrace-ra is valamelyik este, ott is nyugodtan elvolt. Hangját hallani nem lehet, ül, sétálgat, nézelődik, de semmi extra. Ha nem figyelünk rá, pl. látja, hogy beszélgetünk, akkor figyel, lenyugszik, leül, majd hanyatt vágja magát a földön. Ma már a Starbucksban is járt, ami rávilágított arra, hogy innentől mindig tudom vinni magammal, mert valóban nyugisan elvan, ül, figyel, fekszik, ha látja, hogy nem érek rá, nem jön oda simit kunyerálni.
Hamarosan újra visszatérünk, most ismét utazni fog Boston, holnap megyünk haza vidékre, jövő hétvégén pedig egészen Mezőkövesden gyűri az anyósülés előtti helyet. 🙂 Bízzunk benne, hogy élvezni fogja a mezőkövesdi hosszú hétvégét! 🙂 Boston hotelbe megy! Coming soon..
Köszönjük a Petissimo-nak, hogy könnyebbé,
szebbé és színesebbé teszi az életünket! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X