Boston a kávézóban

2013 július 5. | Szerző: Oravecz Nóra |

Boston már kedd óta nálam van, kezdünk összeszokni. 🙂 Az elején azért tartottam attól, hogy milyen hamar fogad el gazdájaként, és hogyan fogja viselni a zajt, meg a sok embert, de ügyes a nagylány.

Kezd kialakulni a napi rutin: reggel felébredek, elkészülök, elvégzem a munkámat, és kb. 1 órára az ébredésre leviszem sétálni. Ma tettem egy próbát, és levittem a Batyira. Tegnap már jártunk ott, ismerős lehetett neki a terep. Be akartam szaladni kávéért az egyik kávézóba, de olyan tempóban húzott ki onnan, hogy le kellett nyugtatnom. Ez még egy külön jutalomfalatos kör lesz, gondoltam. Mivel csak rövid sétára szaladtam le vele, nem vittem jutalomfalatot, pedig a Petissimo-tól kapottat imádja a nagylány! 🙂 Az egész jutalomfalatozásban az a szép, hogy soha, egyetlen kutyának sem engedtem volna meg, hogy a kezemből egyen, de neki igen! Öli ki a félelmeket belőlem, remélem nekem is sikerül majd az ő félelmeit legyilkolnom. Van egy pár..

Arra már hallgat, hogy feküdj le, és szuper, hogy abban a pillanatban, hogy leülök dolgozni, rögtön lenyugszik és magamra hagy. Tökéletesen alkalmazkodik hozzám. Viszont azt tudja, hogyha játék van, akkor bizony repül a labda. 😀

Szerdán már kipróbáltam azt is, hogy jutalomfalatot pakoltam a labdába. Ó, imádta. Pillanatok alatt rájött, hogyha rugdossa a labdát nagy valószínűséggel az összes ki fog belőle esni. Köszi Petissimo, ezzel legalább lefoglalja magát addig, amíg nem vagyok itthon! 🙂

Aztán tegnap levittem a ház udvarába is, tökéletesen el van kerítve, innen nem tud kimenni. Levettem róla a pórázt, és végig ott volt, ahol én. Kezdetben rettegett az ajtótól, most meg már abban a pillanatban elengedhetem, ahogy bezártam a lépcsőház ajtaját, és feltalál még egyedül is a lakás ajtaja elé. Addig nem megy a lakásba be, amíg nem mondom azt, hogy mehet. Először én megyek be, és utána jön. Ezt is tök szépen csinálja.

Tegnap már eljátszottam kétszer, hogy elmegyek, de hamar visszajövök, hogy lássa, attól, hogy Nóri elmegy, még visszajön. Farokcsóvával várt, ám Ivett mondta, hogy ilyenkor úgy kell besétálni, hogy nem kell vele foglalkozni. Hát jó, megcsináltam. 🙂

Viszont ami nagyon lefárasztotta, és akkor ki is dőlt a lakásban, amikor levittem a lépcsőkön a Batyira, utána meg elmentünk a Széna térig. Ó, utána semmi sem érdekelte, még a labda sem. 😀 Gondoltam szuper, akkor ez is megvan. Naponta kétszer megtesszük ezt a távot, közben figyelgeti az autókat, barátkozik velük. Este pedig nagy játék a parkban. Szuper.

Volt egy megbeszélésem, ahova már magammal vittem délután. A kávézó teraszán ültünk le, többször húzta a pórázt és ment volna nézelődni, de még végig be volt húzva a farka. Szoknia kell, de nagyon ügyesen csinálja Az utolsó nagy játékos sétát kint a Bécsi kapu tér alatt ejtettük meg az egyik barátnőmmel. Nagyon könnyen barátkozik, egy labda vagy egy jutifali elég neki ahhoz, hogy lefeküdjön mellé és simogattassa a hasát. Hát igen..

Aztán ahogy visszaértünk szóltak a többiek, hogy mennek moziba. Gondoltam eljött a nagy nap, itthagyom egy picit. Úgy 3-4 órára. Kipakoltam elé minden játékát, a labdába raktam pár jutalomfalatot, elkészültem, és búcsúzás nélkül kisétáltam az ajtón. Semmi nyüszi, semmi hiszti, semmi ugatás. Szuper. A moziban végig gyomorgörcsöm volt, hogy szerencsétlen itthon maradt egyedül és most mit gondolhat, amikor eszembe jutott az, amit Ivett mondott: ő csak egy kutya, ezt sose felejtsd el. Hát igen. Ezt még nehéz megtanulni. Hazajöttem, és eszméletlen nagy boldogsággal fogadott Boston, aki valószínű, hogy hosszú órákat aludt, amíg nem voltam itthon – nyilván én meg figyelni sem tudtam a Grura, mert mi lehet vele. Szép.

Ma reggel pedig kivittem a Halászbástyához, onnan nézelődtünk egy picit. Lefárasztottam, már megint alszik. 😀 Az elmúlt két napról most ennyit, majd még jövök. Ha van bármilyen tippetek arra, hogy hogyan lehet megbarátkoztatni a leggyorsabban a várossal, a zajjal, vagy épp a kávézókkal, azt örömmel veszem! És egy kis szösszenet:

Az elfogadás az valami igazán különleges dolog. Valami olyan, amit feltétel nélkül a legjobb megtenni. Nem félni, hanem megtenni. A bizalom is ilyen: add meg, és megkapod. Tiszteld a szabadságát, és tisztelni fogja a tiédet is. Ennyi az egész. Onnantól egy percig sem kell aggódnod, egyszerűen csak tudnod kell adni a legnehezebből, abból a valamiből, amit már annyiszor összetörtek benned: a bizalomból, a hitből, a reményből, hogy most ez más lesz. Egy kutya elfogad. Olyannak szeret, amilyen vagy, hiszen te vagy a gazdája. Nem a labda vagy a kaja miatt. Á, korántsem. Olyan mély kötődést tudnak kialakítani magukban, közted és közte, hogy ez már jóval több. Ha egy kutya szeret, az az igazi, a ritka, olyan, amire kevés ember képes. Őszinte, elvárások és követelőzések nélküli, egyszerűen elfogadó.

Boston imádja a Petissimo  webáruháztól kapott játékokat! 🙂
Lepd meg Te is a kedvencedet: